Ugrás a kezdőlapra
oecd
Nemzeti Tanács

Hírek

2023-06-13 16:16

A jelenlegi bizonytalan idők kihívásai és a megerősített partnerségek szerepe a 2023-as OECD Miniszteri Tanács ülésének középpontjában

2023. június 7-8-án rendezték meg az OECD Miniszteri Tanács (MCM) éves ülését, amelyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Steiner Attila energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkár és Balogh László, a Pénzügyminisztérium makrogazdasági és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára képviselte Magyarországot. Az idei évi MCM témája a közös értékek és globális partnerségek mentén megvalósítható biztonságos és ellenállóképes jövő biztosítása volt. Az OECD legmagasabb szintű stratégiai fóruma keretében napirenden szerepelt többek között az OECD Gazdasági Kilátások című aktuális kiadványának bemutatása, az OECD és Ukrajna közötti együttműködés, a kereskedelempolitikai témapontban hangsúlyosan az ellátási láncok ellenállóképességének erősítésévek kapcsolatos kihívások, a Szervezet külső kapcsolatainak stratégiai irányai, a karbonsemlegesség elérését lehetővé tevő technológiai innovációk. Az MCM kísérőrendezvényeként került sor az első OECD Globális Technológiai Fórumra, valamint a nemzetközi adózás és adómegállapodások fejlesztéspolitikai összefüggéseiről szóló magas szintű találkozóra. Az éves Miniszteri Értekezlet egy közös nyilatkozat elfogadásával zárult.