Ugrás a kezdőlapra
oecd
Nemzeti Tanács

OECD szimulációs verseny

A budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumban hatodik alkalommal került megrendezésre az OECD szimulációs verseny, mely idén is jó lehetőséget biztosított arra, hogy a fiatalok körében is népszerűsítsük és ismertebbé tegyük a Szervezetet. A 2026. március 6-án megrendezett verseny idei témája a műanyagszennyezés volt. Az OECD aktívan foglalkozik a műanyagszennyezés mértékének csökkentésével és ösztönzi azon globális együttműködéseket, amelyek egyszerre célozzák a termelést, a fogyasztást és a hulladékkezelést.

A verseny nyitóelőadását, az egyes zsűritagok köszöntőit követően, Balogh Szilvia, az OECD és UNESCO melletti Állandó Képviselet szakdiplomatája tartotta. Előadásában röviden bemutatta a Szervezetet és annak működését, valamint a tagsággal kapcsolatos hazai és nemzetközi munkát. Ezt követően röviden összefoglalta a műanyagszennyezés csökkentését érintő OECD folyamatokat és iránymutatásokat.

A szimuláció során egy-egy képzeletbeli ország helyzetébe képzelve magukat kellett a csapatoknak a témát érintően prezentálni, majd egy rövid, szimulált OECD főtitkári bejelentésre válaszul sajtótájékoztatót tartani. A zsűri tagjai és egyben a verseny támogatói a Nemzetgazdasági Minisztérium, Svájc Nagykövetsége, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, és az Energiaügyi Minisztérium képviselői voltak, akik a versenyen a diákok kommunikációs és érvelési képességeire voltak kíváncsiak.

A vetélkedő fődíját, egy 3 napos tanulmányutat Párizsba, látogatással az OECD székházában a Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági Technikum tanulói nyerték. Ezúton is gratulálunk a nyerteseknek!