Ugrás a kezdőlapra
oecd
Nemzeti Tanács

Terhelt globális gazdasági körülmények ellenére kedvező munkaerőpiaci folyamatok

Az OECD frissen megjelent Employment Outlook 2023 kiadványa hangsúlyozza, hogy a kedvezőtlen globális gazdasági helyzet – orosz-ukrán háború, magas inflációs környezet - ellenére a foglalkoztatási ráta stabil maradt, a munkanélküliség ráta pedig évtizedek óta a legalacsonyabb szintre mérséklődött. A kiadvány kiemelten foglalkozik a munkaerőpiaci koncentrációval, a béregyenlőtlenségekkel, a munkaórák csökkentésének hatásaival, valamint a mesterséges intelligencia (AI) értékelésével. Magyarország vonatkozásában főként a koronavírus járvány során hozott intézkedések bemutatására koncentrál a tanulmány.

Az OECD elemzői hangsúlyozzák, hogy az inaktivitási arány a járvány előtti szintre süllyedt, és az alapvetően feszes munkaerőpiac is mutat enyhülési jeleket, hiszen csökken a munkanélküliekre jutó üres álláshelyek száma. A bérek alakulása kapcsán a Szervezet aláhúzza, hogy a nominális bérek növekedése ellenére a reálbérek gyakorlatilag minden OECD-országban csökkentek. A vásárlóerő-paritáson mért jövedelemcsökkenés különösen nagy kihívást jelent az alacsony jövedelemmel rendelkező háztartások számára. A Szervezet értékelése szerint a törvényes minimálbér a diszkrecionális emeléseknek vagy indexálási mechanizmusoknak köszönhetően egyelőre lépést tart az inflációval.

Az idei évi Employment Outlook speciális fejezete a mesterséges intelligencia vizsgálatával foglalkozik, célja, hogy iránymutatást adjon a szakpolitikai döntéshozóknak a megfelelő válaszok kidolgozásában az AI munkaerőpiacra gyakorolt hatása kapcsán, kiemelve a mesterséges intelligenciát körülvevő jelenlegi és jövőbeli bizonytalanságokat. Az elemzés szerint az AI megjelenése eltér a korábbi technikai vívmányok munkaerőpiaci hatásától, mivel nagyon széles körben bővíti az automatizálás lehetőségét, nem szektorhoz kötött a használata és a fejlesztés sebessége példanélküli.

Az AI-technológia nem elsősorban a foglalkoztatás szintjére, hanem annak minőségére gyakorol hatást, amelynek kiemelt oka az elemzők szerint, hogy a mesterséges intelligencia alkalmazása az erőteljes impulzusok ellenére még mindig kevésbé elterjedt, és a vállalatok eddig maguk kezelték a munkaerő kapcsán kialakult akadályokat. Az OECD ugyanakkor azt is aláhúzza, hogy az AI már most új munkahelyeket és feladatokat teremt a magasan képzett és AI-val való munkavégzéshez szükséges kompetenciákkal rendelkező munkavállalóknak.

A mesterséges intelligencia munkahelyi használatának kockázata, valamint az AI gyors fejlődése és bevezetése is rámutat arra a tényre, hogy határozott intézkedésekre van szükség a szakpolitikák kidolgozása kapcsán, egyaránt figyelembe véve az AI munkahelyi előnyeit és biztosítva a munkavállalók alapvető jogainak védelmét.

Bővebben:
https://www.oecd.org/newsroom/oecd-job-markets-remain-tight-though-inflation-is-hitting-real-wages.htm