Ugrás a kezdőlapra
oecd
Nemzeti Tanács

Tanulmányút Párizsban

A hazánk OECD tagságának 20. évfordulója alkalmából kiírt tanulmányíró pályázat első helyezettje Száraz Krisztina párizsi tanulmányúton vehetett részt. Az út során lehetősége nyílt az OECD Munkaügyi és Szociális szakbizottságának (ELSAC) 2016. október 26-27-i ülésén való részvételre, valamint találkozni Stefano Scarpettával, az OECD foglalkoztatásért, munka- és szociális ügyekért felelős igazgatójával és Dr. Cséfalvay Zoltán OECD-UNESCO magyar nagykövettel.

Száraz Krisztina a tanulmányutat „20 év az OECD-ben: közös tapasztalatok és közös kihívások a fejlődés útján – A munkaerőpiac alakulása két évtizedes OECD-tagságunk fényében” című munkájával nyerte el, a díjat az OECD Nemzeti Tanács június 27-i ülésén vehette át.

Ahogy Száraz Krisztina fogalmazott, nagyon örül, hogy bepillanthatott ebbe a különleges világba, szakmai szempontból is komoly tapasztalatként tartja számon az utat, amely egy életre szóló élmény marad számára.