Ugrás a kezdőlapra
oecd
Nemzeti Tanács

A 20. évforduló első szakminiszteri tanácskozása

A munkaerőpiac további élénkítését tartja a magyar kormány egyik legfontosabb célkitűzésének Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter erről a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet foglalkoztatásért és munkaügyért felelős minisztereinek párizsi értekezletén beszélt. A szervezet idei első szakminiszteri ülését követően a tárcavezető elmondta: Magyarország 2016-ban ünnepli az OECD-hez való csatlakozásának 20. évfordulóját. A jubileumra hazánk egész éven át tartó programsorozattal készül.

A tanácskozáson a miniszter a munkaerőpiac fellendítését célzó intézkedések között említette a foglalkoztatást érintő adók csökkentését, a Munkahelyvédelmi Akció bevezetését, az inaktív népesség egy részének visszavezetését a munka világába, a szakmai-gyakorlati képzés átalakítását, az új felnőttképzési programok indítását, az Ifjúsági Garancia Programot, valamint a rugalmas foglalkoztatás elősegítését. Varga Mihály leszögezte: a vállalkozások kapacitásbővítésének támogatásával szintén a foglalkoztatottság bővítésére törekszik a magyar kormány. Mint mondta: a mikro-, kis- és középvállalkozások számára kiírt pályázatok célja a vállalatok gazdasági teljesítményének erősítése, amely a meglévő munkahelyek megtartását és újak kialakítását teszi lehetővé.

Varga Mihály kiemelte, az intézkedéseknek köszönhetően több mint másfél éve 4 millió felett van a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Ismertette a legfrissebb adatokat is, amelyek azt mutatják, hogy 25 éve nem volt ilyen magas a foglalkoztatottak száma hazánkban, a munkanélküliség ráta pedig 11 éve nem volt ilyen alacsony: 6,2 százalékon áll. A 15-64 éves korosztály foglalkoztatási aránya egy év alatt 2,2 százalékpontot javult, így 65 százalékra emelkedett. A tárcavezető hangsúlyozta: a fiatalok esetében is sikerült eredményeket elérni, hiszen a 15-24 éves korosztályban már 297 ezren, több mint 80 ezerrel többen dolgoznak, mint 5 éve. Eközben a fiatal munkanélküliek száma 13 ezerrel, 53 ezerre csökkent. A szakminiszter arról is beszámolt, hogy idén több új, foglalkoztatás-bővítést támogató programot indít a kormány részben uniós, részben nemzeti források felhasználásával.

Az OECD foglalkoztatásért és munkaügyért felelős minisztereinek idei értekezlete azért is volt kiemelt jelentőségű hazánk számára, mert Magyarország immár 20 éve az OECD által képviselt értékközösség tagja, amely folyamatosan keresi a helyes szakpolitikai válaszokat a jelen és a jövő gazdasági, társadalmi és környezeti kihívásaira. Ennek eredményeképpen az elmúlt években – az OECD ajánlásait is figyelembe véve – sikerült a magyar gazdaságot kiegyensúlyozott növekedési pályára állítani, folyamatosan emelkednek a bérek, és bővül a foglalkoztatottság és a fogyasztás is. Hozzátette: Magyarország tudásban és kultúrában gazdag, a világgazdaság folyamataihoz dinamikusan alkalmazkodó ország, amely az elmúlt 20 év során sokat hasznosított az OECD és tagországainak jó gyakorlataiból, de maga is gazdagította a szervezetet saját reformtörekvéseivel és tapasztalataival. Varga Mihály a jubileumi évről szólva elmondta: hazánk programsorozattal készül a két évtizedes működés eredményeinek bemutatatására.