Ugrás a kezdőlapra
oecd
Nemzeti Tanács

Minimálisan csökkenő OECD-tagországi adóterhek

Az OECD munkavállalók adóterheivel foglalkozó tanulmányának célja a tagországok által eltérően számított személyi jövedelemadó, társadalombiztosítási hozzájárulás és egyéb járulékok évenként eszközölt változásainak, továbbá a családok pénzbeli ellátásainak háztartások jövedelmére gyakorolt hatásának vizsgálata.

Az aktuális elemzés kiemelt megállapítása, hogy a négy főt számláló, és legalább egy kereső féllel rendelkező család esetében az átlagos adóteher mértéke közel 10 százalékponttal alacsonyabb (26,4%) volt a vizsgált országokban a 2018-as adatokhoz képest. Hazánk esetében kiemelendő, hogy mind az előbbi mutatóban, mint a gyermeket nem nevelő munkavállalók esetében az OECD átlaga feletti csökkenés volt tapasztalható.

A Szervezet aktuális elemzésének eredményei alapján kijelenthető, hogy az OECD országokban csak minimálisan változott a munkavállalókra nehezedő átlagos adóteher mértéke. A gyermektelen munkavállalókat érintő személyi jövedelemadó illetve munkáltatói és munkavállalói hozzájárulás mértéke átlagosan 36% volt 2019-ben, amely 0,11 százalékponttal alacsonyabb érték, mint 2018-ban. A változás eloszlása szinte azonos, a tagországok felében csökkent (17), míg a másik felében nőtt (19) az érték. A négy fős, de legalább egy kereső féllel rendelkező család esetében kiugró számokat Nyugat-Európában lehetett tapasztalni, azon belül is Olaszországban a legmagasabbat (39,2%). Mexikót kivéve mindegyik tagországban alacsonyabb az átlagos adóteher a gyermeket nevelő munkavállalók esetében.

A jelentés egy speciális fejezet keretében foglalkozik a munkavállalók eltérő adókezelési gyakorlataival és ennek kapcsán az adóarbitrázs megjelenésének lehetőségével. Megállapítást nyert, hogy jelentősen növekszik azon munkavállalók száma, akik a tradicionális munkaadó és munkavállaló kapcsolaton kívül jutnak jövedelemhez. Ebben az új trendben kiemelt szerepet játszanak a demográfiai változások, az átalakuló munkaerőpiaci szabályozások és a munkaerőpiaci igények változása.

Hazánkban a gyermektelen munkavállalók által fizetett adóteher mértéke 44,6%, mely érték az OECD felső harmadába tartozik. A 2018-as teljesítményhez képest – a szociális hozzájárulási adó csökkentésének köszönhetően – 0,46 százalékponttal csökkent az átlagos adóteher, meghaladva az OECD átlagot, ezzel hazánk az előkelő hatodik helyet szerezte meg a rangsorban. Egy négy fős, de legalább egy kereső féllel rendelkező család esetében az átlagos adóteher mértéke 29,6%, mely közel azonos az OECD átlagával.

Bővebben:
https://www.oecd.org/ctp/tax-policy/new-oecd-data-provides-a-baseline-for-measuring-the-impact-of-covid-19-on-labour-taxes.htm

Címkék