Kathryn Dovey zárszava

Először röviden összefoglalta a főbb elhangzott gondolatokat, ill. az 5 visszatérően felmerülő témát. Elsőként a CSR/RBC szóhasználatra és a mögöttes tartalomra tért ki. Rámutatott, hogy nemcsak a terminológia fontos, hanem a mögöttes definíció, tartalom is, és a CSR fogalomról egy kicsit mindenki gondolhat másra. Az OECD az RBC (felelős üzleti magatartás) terminológiát használja, aminek fontos része, hogy az üzleti magatartásnak nemcsak a pozitív oldalát, hanem az elkerülendő potenciális negatív hatásait is tekinti. Az Irányelvek a 2011. évi megújítás során „Emberi jogok” fejezettel bővült, ami kihatott a panaszos esetek számára. A megújítás során további két fontos változás is történt. Az egyik, hogy az üzleti felelősség már „nem áll meg a vállalat falainál”, az Irányelvek érvényességét kiterjesztették az üzleti kapcsolatokra, így a beszállítói láncokra is. A másik, hogy bevezették a kockázat alapú kellő körültekintés koncepcióját.

A másik visszatérő téma a vállalatok meggyőzésének szükségessége az együttműködés fontosságáról, és arról, hogy foglalkozzanak a felelős üzleti magatartás elvárásainak teljesítésével. Egyelőre még csak a vállalatok kisebb része tesz így, de bízhatunk a pozitív változásokban. Egyre fontosabb kérdés lesz a KKV-k bevonása, felmérések készítése, a téma oktatása stb.

A következő kérdéskör az állam szerepe, amely egyfelől nagyon fontos gazdasági szereplő, másfelől koordinálja a kormányzaton belüli szakpolitikákat. Tevékenységei között koherencia szükséges, egyik intézkedése nem áshatja alá a másik erőfeszítéseit. Ily módon fontos elvárásnak tekinthető az állami vállalatok példamutatása, és a felelős magatartás figyelembevétele a támogatáshoz, finanszírozáshoz jutásnál. Jó példaként említette a kanadai kormány RBC stratégiáját, amely szerint az állam azokat a vállalatokat, amelyek megtagadták az együttműködést az NKP-val, nem segíti gazdasági diplomáciája keretében.

A negyedik gondolatkör az CSR/RBC szabályozás szükségességét, terjedelmét érintette. A területen ugyanis az önkéntesség, a „puha és kemény jogszabályok” egyaránt jelen vannak, ill. lehetnek. Valószínűleg a legjobb megoldás a három út megfelelő elegyének alkalmazása. Vannak tényleges jogi szabályozási példák, mint például a brit „Modern rabszolgasági törvény”, amely az átláthatóság érdekében beszámolásra kötelezi a nagyvállalatokat erről az érzékeny kérdésről.

Ötödikként említette, hogy az RBC politikát nemzetivé, az adott helyzetre relevánssá kell tenni. Ez függhet attól, jellemzően milyen szektorról, milyen vállalatokról van szó, hol fektetnek be, milyen kockázatokkal szembesülnek.

A továbbiakban kitért két olyan kérdésre, amelyek a délelőtt folyamán nem kerültek elő, de az OECD számára igen fontosak:
Az OECD június elején szervezte szokásos éves Felelős üzleti magatartás globális fórumát, ahol hangsúlyosan került elő az intézményi beruházók szerepe. Többek között szó esett a néhány intézményi beruházó által indított projektről az NKP-k által kezelt panaszos esetek eredményeinek vizsgálatára. Bejelentették továbbá, hogy 80 intézményi befektető vállalati emberi jogi benchmark projektet indított, melyben a vállalatokat emberi jogi szempontból kívánják rangsorolni. Ezek a projektek is azt bizonyítják, hogy az intézményi befektetők szerepét nem lehet túlhangsúlyozni.

Az elmúlt években minden (kormányzati, vállalati és civil) oldalról sokat változott a vállalati felelősségről szóló kommunikáció stílusa. Korábban a „megnevezni és megszégyeníteni” (naming and shaming) irányzat uralkodott. De ma már inkább a „tudni és megmutatni”(knowing and showing) kerül előtérbe, melynek során azt kívánják megmutatni , honnan tudható, hogy a vállalati RBC jó irányba megy.