Ugrás a kezdőlapra
oecd
Nemzeti Tanács

Jövőre 10. alkalommal rendezik meg a PÉNZ7 rendezvény sorozatot

A pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő PÉNZ7 rendezvénysorozatot 2024. március 4-8. között rendezik meg, immár tizedik alkalommal. Az eseménysorozat megvalósításáról szóló együttműködési megállapodást a Belügyminisztérium projektgazdaként, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány írta alá.

Túri Anikó, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára a megállapodás létrejötte alkalmából Budapesten tarott sajtótájékoztatón méltatta, hogy mérföldkőhöz érkezett a PÉNZ7 rendezvénysorozat. Kiemelte, az aláíró hat partner közös, együttes és fontos feladata a PÉNZ7, amelynek programjaival a diákok a pénzügyi, vállalkozási ismeretek alapjait élményszerűen sajátíthatják el. A pénzügyi tudatosság és a vállalkozói alapismeretek a társadalom és a gazdaság alapkövei, amiket frissen kell tartani, mert a gazdaság működését, fejlődését támogatják - jelentette ki az államtitkár.

Maruzsa Zoltán, a BM köznevelésért felelős államtitkára elmondta, azon dolgoznak, hogy a fiatalok profibbak legyenek a pénzügyi tudatosság terén, ezt segíti a PÉNZ7, valamint a Pénziránytű Alapítvány közreműködésével megszületett tankönyvek. Pozitívumként értékelte, hogy ebben a tanévben a módosított Nemzeti Alaptantervnek köszönhetően a 8. és a 12. évfolyamon az állampolgári ismeretek tantárgy olyan témákkal is foglalkozik, mint a pénzügyi tudatosság, a bank- és az adórendszer, valamint az állampolgárok jogai és kötelességei.

Gondos Judit, a PM közigazgatási államtitkára felidézte, hogy tavaly a PÉNZ7-en 145 ezer diák és 1700 pedagógus vett részt.

Hergár Eszter, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy 2015-től  minden évben ők végzik el a tananyag-fejlesztést és az ehhez kapcsolódó tanártovábbképzést. A PÉNZ7 rendezvénysorozaton és tananyagaikban is arra törekedtek, hogy gyakorlatias példákon keresztül mutassák be a mindennapi pénzügyi feladatokat a gyerekeknek. Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára úgy vélte, míg 10 évvel ezelőtt a "devizahitelezés árnyékában" a felelős hitelfelvételről beszéltek, később a kriptovaluták miatt a megfelelő betétkezelés, most pedig a kiberbiztonság kerül majd előtérbe.Gergely Orsolya, a Junior Achievement Magyarország Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta, hogy pénzügyi és vállalkozási ismereteket oktatnak. Az alapítvány tíz évvel ezelőtt csatlakozott a PÉNZ7-hez, ahol a vállalkozói témarész tudástartalmát, tanagyagait fejlesztik.

A program folyamatosan bővülő aktuális információi a PÉNZ7 weboldalán érhetők el.