Ugrás a kezdőlapra
oecd
Nemzeti Tanács

OECD Miniszteri Tanács őszi ülésszaka

Az OECD Miniszteri Tanács (Ministerial Council Meeting, MCM) 2021. évi ülésének őszi ülésszakának fókuszában az OECD új jövőképének és globális kapcsolati stratégiájának elfogadása, az OECD 60. évfordulójának megünneplése, a nemzetközi adózás, a zöld gazdasági kilábalás, valamint a világkereskedelem jövőjét érintő kérdések megvitatása álltak.Az OECD főtitkára és a tagországok képviselői hozzászólásaikban hitet tettek a szervezet demokratikus, piacgazdasági alapértékei mellett, valamint Mathias Cormann főtitkár kiemelte, hogy a közös értékek terjesztésének leghatékonyabb útja a szervezet további bővítése. Varga Mihály OECD együttműködésért felelős pénzügyminiszter első napi, plenáris hozzászólásában kiemelte, hogy Magyarország 25 éve csatlakozott az OECD értékközösségéhez, amely a hatvan év alatt kiállta az idő próbáját. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy számunkra a Szervezet legnagyobb erőssége a tényekre alapozó objektív, elemző munka, amelynek megőrzése kiemelt fontosságú. Az október 6-i ülésnapon Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselte Magyarországot.