Ugrás a kezdőlapra
oecd
Nemzeti Tanács

Az OECD objektív szemlélete és szakszerűsége szükséges a globális kihívások kezelésére - Interjú Gion Gábor államtitkárral, az OECD Nemzeti Tanács elnökével a Magyar Nemzetben

A 38 fejlett államot tömörítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közelmúltban kinevezett új főtitkára, Mathias Cormann budapesti látogatását megelőzően Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára, az OECD Nemzeti Tanács elnöke interjút adott a Magyar Nemzetnek. Ebben ismertette, hogy az OECD főtitkár Varga Mihály pénzügyminiszter meghívására hivatalos látogatást tesz Magyarországon. Hangsúlyozta, hogy a főtitkár érkezése kiváló alkalom arra, hogy a magyar kormányzat kifejtse álláspontját az előttünk álló legfontosabb kérdésekben, és egyúttal ismertette a közeljövő gazdasági kihívásait.

Gion Gábor államtitkár úgy vélte, hogy a gazdasági újraindítás után az egyik legfontosabb kérdés a klímaváltozás ügye és az, hogy a világgazdaság miképpen térhet át a szén-dioxid-semleges működésre. Elmondta, hogy a témában kulcsfontosságú szempont az észszerűség, hogy a szakmai érvek döntsenek a politikai sugalmazások helyett. Utóbbi hozzáállás veszélybe sodorhatja az ellátásbiztonságot, és ezzel a gazdaságok működését is.  

Az államtitkár közölte, hogy a klímakérdés mellett foglalkozni kell a koronavírus-járvány következményeivel, a digitalizáció felgyorsításának lehetőségeivel és azzal, hogy a kisvállalkozások a mostaninál termelékenyebbé válhassanak. Mindezen témákban fontos az objektív szemlélet, amelynek jó példája az OECD, az a Szervezet, amelynek Magyarország éppen idén 25 éve teljes jogú tagja.

Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy az OECD-ben szakmai vita zajlik a terítékre kerülő kérdésekről, az eszmecserében pedig minden szereplő megkapja a neki kijáró tiszteletet, példaként említve a globális minimumadó ügyét. Az OECD általi új szabályrendszer kialakításában voltak eltérő elképzelések, de a Szervezet szakmaiságát mutatja, hogy a magyar érvek is befogadásra kerültek.

A teljes Magyar Nemzet cikk a https://magyarnemzet.hu/gazdasag/2021/11/a-gazdasagok-leallasa-lehet-a-nyugati-klimapolitika-kovetkezmenye címen érhető el.