Ugrás a kezdőlapra
oecd
Nemzeti Tanács

A jó kormányzás és a nemzetközi mérési rendszerek összefüggései

A Pénzügyi Szemle Csoport és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szervezésében került megrendezésre „A jó kormányzás támogatása megbízható mérési rendszerekkel” elnevezésű konferencia. A rendezvény keretében az előadók kiemelten arra a kérdésre keresték a választ, hogy mennyire megbízhatóak a nemzetközi mérési rendszerek és milyen mértékben képesek támogatni a kormányzati politikák kialakítását. A konferencia nemzetközi példái között az OECD jó kormányzás kezdeményezése is bemutatásra került.

A tudományos konferenciát Domokos László, az Állami Számvevőszék és a Pénzügyi Szemle közpénzügyi szakfolyóirat szerkesztőbizottságának elnöke és Koltay András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora nyitották meg. Domokos László bevezetőjében elmondta, hogy a döntés-támogató mérések iránti fokozódó igényt sokszor olyan mérési rendszerek elégítik ki, amelyek nem alkalmasak következtetések levonására, és így politikai döntések megalapozására sem. Koltay András kiemelte, hogy a nemzeti keretek között készített kormányzati teljesítményértékelésre – hazánk esetében az évente megjelentetett Jó Állam Jelentés – azért van hangsúlyosan szükség, mert a nemzetközi szervezetek az adatközlés mellett nem adnak közvetlen értékelést, nem reagálnak az ország-specifikus problémákra.

Az első szekcióban Kaiser Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos dékánhelyettese felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi szervezetek – Európai Bizottság, ENSZ, OECD – mérési rendszerei fontosak, relevánsak és figyelni kell rájuk, de érdemes őket némi fenntartással is kezelni, mivel a fenti problémákon túl nem a legfrissebb adatokra épülnek, a módszertan pedig csak részben ismerhető meg.

A módszertanilag nem kellőképpen megalapozott mérések, és az így kialakított rangsorok kapcsán Németh Erzsébet, a Pénzügyi Szemle közpénzügyi folyóirat felelős szerkesztője elmondta, hogy azok legalább olyan gazdasági kockázatot jelentenek, mint maga a korrupció. Komoly problémát jelent, hogy sok esetben nem biztosított a korrupciós méréseket kibocsátó szervezetek függetlensége, valamint a felhasznált adatforrások és az alkalmazott módszertan transzparenciája.

Simon József, az Állami Számvevőszék projektvezetője előadásában kifejtette, hogy a Standard & Poor's, Moody's, Fitch nemzetközi hitelminősítő szervezetek mérései esetében az objektivitás, a hitelesség és a módszertani meghatározottság elvei a gyakorlatban csak korlátozottan érvényesülnek. Kihangsúlyozta, hogy a módszertani problémák bemutatása azért különösen fontos, mivel az értékelések jelentősen képesek befolyásolni az adott ország államadósságának finanszírozását és annak költségét.

Vargha Bálint, az Állami Számvevőszék elemzője a versenyképességi mérések kapcsán kifejtette, hogy azok ugyan számos releváns adatforrást összesítenek, de a nagy mennyiségű és igen eltérő természetű adatok összegzése nem teszi lehetővé a tudományos igénnyel bíró, hiteles informálást. A Világgazdasági Fórum versenyképességi indexe vonatkozásában kiemelte, hogy az index olyan tényezőket is értékel, amelyeknek nincs bizonyított kapcsolata a versenyképességgel, egyes indikátorok között pedig ellentmondás van, továbbá a Világgazdasági Fórum mérőrendszerében túl sok a szubjektív elem ott is, ahol objektív adatok állnak rendelkezésre.

A második szekció Dr. Gregor Zsuzsanna, Magyarország OECD-UNESCO melletti Állandó Képviseletének első beosztottja előadásával indult, amelynek keretében bemutatásra került az OECD jó kormányzás kezdeményezése, valamint a Government at a Glance (Kormányzati Körkép) kiadvány szerepe a jó kormányzás kialakításában.

Dr. Gregor Zsuzsanna elmondta, hogy nemzetközi szinten az OECD az egyik leghitelesebb intézmény, amely releváns eszközöket és adatokat ad a tagországai kormányai számára a szakpolitika alkotáshoz, és a szakpolitikai reformokhoz. Kiemelte, hogy az OECD jó kormányzás kezdeményezésének elsődleges célja, hogy segítséget nyújtsanak a tagországi kormányzatok számára, hogy stratégiai, adatokon és bizonyítékokon alapuló, innovatív szakpolitikákat alakíthassanak ki a közkormányzás megerősítésére. A Government at a Glance kiadvány kapcsán kihangsúlyozta, hogy egy alapvetően statisztikai, kétévente megjelenő OECD zászlóshajó kiadványról van szó, amelyet általában nagy sajtóvisszhang jellemez. A kiadvány minden alkalommal tartalmaz szakpolitikai fejezetet is, amely 2019-ben az állampolgár-központú közszolgáltatásokkal foglalkozik.

A kiadvány lehetőséget nyújt annak összehasonlítására, hogy nemzetközi viszonylatban hogyan állunk, a reformjaink milyen mértékben hasznosulnak, továbbá rámutat a fejlesztendő területekre, illetve lehetőségekre. Az elemzésnek nem célja, hogy pellengérre állítson országokat, így a mutatók ritkán alkalmaznak sorrendet, ranghelyeket, ugyanakkor számos jó példát mutat be, amelyeket alapul lehet venni a reformokhoz. A kiadvány többségét kompozit mutatók jellemzik, amelyek praktikus módon adnak lehetőséget a minőségi információk összegzésére és összehasonlítására, ugyanakkor számos mennyiségi mutató is megtalálható a publikációban.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője kiemelte, hogy azért érdemes konjunktúrakutatást végezni, mert adott esetben a megkérdezettek percepciói teljesen más képet festhetnek az adott gazdaságról, mint amit például a hivatalos statisztikai adatok mutatnak. Sasvári Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense Urbanovics Annával közösen jegyzett tanulmányát mutatta be, amelyben a szerzők a nemzetközi katalogizáló adatbázisok követelményrendszereinek vizsgálata alapján javaslatokkal élnek annak érdekében, hogy a hazai tudományos folyóiratok jobban meg tudjanak felelni a nemzetközi tudományos közösség igényeinek. A szekció zárásaként Lan Umek, a Ljubljanai Egyetem kutatója azon tanulmányának központi elemeit részletezte, amely a szlovén önkormányzatok költségvetési átláthatóságát értékeli. A konferencia résztvevői a program utolsó elemeként egy kerekasztal-beszélgetés során vitatták meg a mérési rendszerekkel és a korrupcióval kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.

Bővebben:
https://www.penzugyiszemle.hu/konferenciak/a-jo-kormanyzas-tamogatasa-megbizhato-meresi-rendszerekkel-konferencia-osszefoglalo